Jelentem, hogy az országban rend van!
Tegnap Pintér Sándor tette ezt a bejelentést a Belügyminisztérium évértékelő értekezletén. A legtöbb szempár a mennyezetre tapadt. Mindenki azt találgatta, hogy az mikor szakad rájuk. Azonban a födémszerkezet meglepő módon állta a megpróbáltatásokat, így a belügyminiszter tovább folytathatta a honi közbiztonságról szóló beszámolóját: „A közrend és a közbiztonság az ország teljes területén szilárd.”
Ez nemcsak a Belügyminisztérium és a szervezeteinek a megállapítása – folytatta tovább a dicséretet Pintér –, hanem közvélemény-kutatók egyértelmű megállapítása. Ezentúl megkérdeztük az önkormányzati vezetőket, a polgármestereket, az iskolaigazgatókat és a szülőket is valamennyi iskolában, és egyértelmű választ kaptunk arra, hogy a közbiztonság javult, a közbiztonság szilárd, ezzel elégedettek.”
Ezen mondatok után a hallgatóság zömén az idegesség helyett egy másik érzés lett úrrá. Többen kezdték azt hinni, hogy a szemük előtt futó műsor nem komoly, hogy az egy vicc, kandikamera és mindjárt megjelenik valamelyik idióta az egyik kereskedelmi kanálisból és kioszt egy nagy üveg pezsgőt, ami után mindenki fellélegezhet, mondván véget ért ez a szürreális látomás. De nem. Nem történt semmi ilyesmi. Pintér Sándor rendületlenül, teljes komolysággal folytatta tovább a szövegelést a BM elmúlt négyéves tevékenységéről.
Orbán Viktor miniszterelnök is igen elégedett a Belügyminisztérium, elsősorban Pintér Sándor munkájával. Amennyiben a Fidesz nyeri a választásokat, akkor Varga Mihálynak és Pintér Sándornak biztos helye van a kormányban. Mondott még valami olyasmit is, hogy az előző kormánynak micsoda maffiakapcsolatai voltak, aztán a többire már képtelenség volt figyelni.